Menő tavasz turiból: trench és bomber

Menő tavasz turiból: trench és bomber

A tavaszi kabát értelme csekély, most pár hétig lehet benne reggel, esetleg ha hidegebb van, egész nap mutatkozni, és a további 50 hétre megy a szekrénybe. Majd ősszel lehet azon az egyetlenegy napon viselni, ami elválasztja a 20 C fokot az 5 C foktól. Így ez nem feltétlenül az a ruhadarab, amibe érdemes vagyonokat fektetni, irány a turi, ahol az idei trend velünk van.

Most két fazonban lehet gondolkodni. Amúgy ebben a két fazonban mindörökké lehet gondolkodni, mert néha nagyon divatosak, de mindig megállják a helyüket, pont ezért vannak dugig velük a turik, és a használt piacok is. Mindkettő uniszex, így az alábbi megállapítások is azok, most se kell belebonyolódnunk a genderkedésekbe. 

Bomber

2011-12 óta nem láttuk, akkor annyira trendi volt, hogy a Drive már-már főszereplője lett egy, a babaszépségű Ryan Gosling viselte igen extra darab, minden idők legszebb bombere. Az a glamrockosba hajló lovagi macsóság azóta is kapható, a gyártási jogokat a Steady Clothing szerezte meg, a forint jelen állása mellett nem kevés a majd' kétszáz dodó, de mi olcsó, ami ennyire szexi?

A modell kifejezetten a filmre készült, Ryan Gosling és a jelmeztervező közös melója, a skorpió részben a kedves kis jószág életre-halálra védelmező szimbolikája miatt került a hátára. Ilyen csoda nincs a turikban, de rengeteg szuper bomber van mindig, mert kevés testen áll jól, így nem kapós, vagy sokan megveszik, és egy viselet után elengedik. 

Kinek való?

Sportos, szálkás, arányos, nagyon csinos, vagy kimondottan sovány babáknak. Vékony derék/keskeny csípő kötelező. Szűk nadrággal a vékony, vagy sportos lábakon lehet csak viselni a fazon felsőtestet torzító pufisága miatt, és inkább magasabb testalkaton előnyös. Nagyon nem való mindenkinek, és kell hozzá egy vagány, laza attitűd is, hát a bomber igen nyűgös viselet, pláne egy ilyen fehér, csillogós-skorpiós. 

Aki ebben a körben maradt, viselje bátran, és hallgassunk zenét hozzá.

Trench

Ez mindenkinek jól áll, nincs az a testalkat, aki ne kaphatná fel, és lehet sportos, elegáns, vagány és laza a kiegészítők függvényében, és 2022-ben a legtrendibbnek minősül. Nagyobbacskák ne szorítsák magukra az övet, sovik csak nyugodtan. Mindig, mindenhol működik, a klasszikus trench-színek (homok, keki árnyalatai, sötétkék) közül egy mindenkinek elmegy az arcához, a sok nagy gomb jól megosztja az alakot, zseniális alapruha, mindenkinek kell egy, imádni lehet.

Bónusz: télen simán hordom harisnyával ingruhának a puhább, téliesebb alapanyagú kiviteleket, így értelmesebben hasznosítható, ha elég bátor vagy. 

Extra tipp: Vedd le a saját anyagából készült övet és tegyél rá egy lakk, vagy bőr, vagy akár színes-mintásat. 

 

 

 

 

 

 

  • 2022.12.02

Megvan a 2023-as év színe. Neked hogy tetszik?

Neked hogy tetszik az év színe? Viva Magenta a neve!

  • 2022.04.05

Veszettül menő nyakkendők az idei szezonra

2022-ben a csíkos, pláne széles, és egyforma szélesen csíkos, pasztell, és egyszínű nyakkendők vezetik a trendeket, és szerencsére mellettük megférnek a csodás virágosak is. A legszebbeket szemléztük. 

  • 2022.04.03

Menő tavasz turiból: trench és bomber

A tavaszi kabát értelme csekély, most pár hétig lehet benne reggel, esetleg ha hidegebb van, egész nap mutatkozni, és a további 50 hétre megy a szekrénybe. Majd ősszel lehet azon az egyetlenegy napon viselni, ami elválasztja a 20 C fokot az 5 C foktól. Így ez nem feltétlenül az a ruhadarab, amibe érdemes vagyonokat fektetni, irány a turi, ahol az idei trend velünk van.