Aloe gél házilag? Menj haza, részeg vagy!

Aloe gél házilag? Menj haza, részeg vagy!

Mint az Otthonkán folytatott tevékenységből is kiviláglik, amit lehet, megoldunk és nem vesszük meg. Kering azonban a neten pár olyan praktika, amiket a szerzők egyszerűen nem próbáltak ki, mert akkora marhaság házilag elkészíteni. Így történt az aloe géllel is, amit irgalmatlan vergődés házilag előállítani a kis konyhánkban.

Ha már ész nélkül nő itt nekem az aloe vera, miért is ne próbálnám ki a száraz bőrömre gyakorolt állítólagos jó hatását?

Állítólag simán kinyerhető belőle, ami nem igaz. Mennyiségben, mángorlóval talán ki lehet belőle hatékonyan szedni, de én csak egy kis tégelyrevaló zselét akartam és ahogy nektek, nekem sincs mángorlóm. 

Hogy azt mondja az egyik, aki ugyan ír róla, de sose próbálta, hogy felvágni és kanállal kikaparni. Ennek az a vége, hogy minden csupa trutyi, a kikapart részek meg tele vannak a kemény külső részből származó darabokkal.

Végül zöldséghámozóval hámoztam meg a domború oldalát és a sima oldalával egy vágódeszkára fektetve késsel húztam le a belső zselés anyagot. 

 
 

Az anyag annyira zselés, hogy akkor már mindenhonnan az nyúlt szerteszét, mindegy. A kevés használható aloe vera belsőt összeszedtem, de semmilyen konyhai eszköz nem volt képes selymesíteni, minden elől elcsúszkáltak egyre kisebb darabjai. Végül egy darabos valamit kaptam, amit majd szétkenegetek, de ez volt az utolsó eset, ti legyetek okosabbak.  

 

 

  • 2022.02.27

Mit jelent az orosz-ukrán háború a hazai turizmusnak?

A hazai gyógyturizmust is érintheti a szomszédban zajló háború.

  • 2022.02.04

Miért készíts látványtervet, mielőtt megveszed a bútorokat?

Még a népesség elenyésző százalékát kitevő, térlátással és erős vizuális képzelőerővel rendelkező személyeknek is szükségük van pontos tervekre, mielőtt kiderül, az a kád, nem az a kád, és a piros csempe iszonyatosan undorítóan néz ki az egész fürdőben.

  • 2022.01.27

Szemét és aljnövényzet égett Szolnokon

A megyeszékhely hivatásos tűzoltói egy vízsugárral és kéziszerszámokkal, mindössze három perc alatt oltották el a tüzet, mely nem veszélyeztetett semmit és nem okozott anyagi kárt.