Építkezünk, és egyelőre nem tartunk a konyhánál és a sütőnél, egy szál indukciós platniról oldom meg a gasztronómiai művészetet. A helyzet ideiglenes, és se idő, se pénz nincs túlgondolni addig a megoldást, ezért kellett valami tábori, ahol néha tudok sütni egy kenyeret, mert a környéken nincs ínyemre való kenyér.
A grillezés nem probléma, arról is lesz szó, de a kenyérsütés probléma, kicsit összetettebb kérdés, mint egy szelet hús. Illetve borzalmasan összetett, attól még van remény.
A konyhakertből iszonyú mennyiségű tégla és cementlap került ki, hát most legalább hasznukat vettem a hevenyészett tábori sütő összerakásához. Ezeket először is lemostam.
Ástam egy gödröt, úgy 30 cm mély 1/2 m2 alapterületűt. Kibéleltem a téglákkal és körberaktam a lapokkal, téglákkal, ami volt.
Raktam rajta egy tüzet, szintén az építkezés kezeletlen maradékaiból. Hagytam leégni izzó parázsig. A kenyerek közben megkeltek, egy rozs és egy sima fehér búza. A rozs receptje itt olvasható. Amúgy szerintem akármilyen kenyérrecepttel lehet próbálkozni, ne legyenek nagyok.
Nagy fogóval a felforrósodott lapokból eszkábáltam négy oldalt, körberaktam még több forró lappal, és parázzsal.
Beraktam a kenyeret a sütőpapírnál fogva és a tetejét is beborítottam forró lapokkal.
Otthagytam egy órát.
A rozs patika lett, picit szabálytalanul repedt, sütőben egyenletesebben szokott, hát ez belefér.
A fehéret elszúrtam, mert raktam alá a tűzben átforrósított vaslábost és így kívül szénné égett. Tanulság: nem kell segédeszköz, csak elrontja, a vas túl meleg lesz a tűzben.
Belül ez a fehér sem égett szét, úgyhogy meghámoztam. Ízre mindkettőnek nagyon jót tett a füst, minden grillezés mellé be fogok rakni kenyeret is a primitív kemencémbe, teljesen jól működő módszer, de csak azoknak való, akik a kenyérsütést is képesek ahogy esik úgy puffan alapon végezni, mert itt túl sok precizitásra nincs lehetőség.
