Te is elfelejtetted, mennyire jó a grízes tészta

Van egy nagyon komoly vonzódásom gyermekkorom menzás ételeihez. Ennek oka talán abban keresendő, hogy pedagógusgyerek révén nem sokszor kellett az iskolában ebédelnem. Konkrétan ki kellett könyörögnöm anyámtól, hogy fizessen be, hadd menzázzak a többiekkel. Ő nem akart, mondván nem elég jó a kaja, pénzkidobás, úgysem fogom megenni. Persze nem volt igaza, megettem én szinte mindent, legjobban a kissé szétfőtt csigatésztával feladott híg pörköltszerűséget, a vízízű csokoládészósszal leöntött műpiskóta kockát szerettem.

És a grízes tésztát.

Mondjuk az tényleg zseniális volt. Hogy miért, azt sokáig nem tudtam, mígnem egy barátom felhomályosított, hogy miután elkészül, vajat kell belekeverni. És tényleg!

Szóval így kell csinálni:

• Egy közepes serpenyőben kevés vajat megolvasztok, azon egy bögre búzadarát szép aranybarnára megpirítok.
• Egy bögre vizet öntök a pirított grízre, minimum lángon felszívatom vele.
• Közben kifőzök fél kiló tésztát, legjobb a fodros nagykocka, hosszú- vagy szélesmetélt. Tojásos.
• A még meleg tésztát és a forró grízt összekeverem, egy evőkanál vajjal összekeverem.

A grízes tésztát alapvetően édesen szokás enni: mézzel, lekvárral, porcukorral, juharsziruppal, friss gyümölcsökkel vagy kompóttal. Persze semmi akadálya, hogy sós köretként használjuk, de ebben az esetben érdemes a gríz felöntésekor megsózni.

Legjobb frissen, azon melegében lakmározni. Ha újra kell melegíteni, kapjon még vajat.