Egy hónapot aludtam súlyozott takaró alatt. Mi lett velem?

Egy hónapot aludtam súlyozott takaró alatt. Mi lett velem?

Péter Anna elkészítette, én pedig egy hónapja használatba vettem a spéci súlyozott takarót. Íme a tapasztalataim.

Először kicsit furcsálltam, mikor kibontottam. Hogy mennyire súlyos. Aztán, amikor bebújtam alá, azt mondtam: dehát ez nem is olyan nehéz. És tényleg nem. Egyáltalán. Szépen eloszlik a súly, nem nyom le, hanem szépen jelen van.

A bajom inkább az volt vele, (ez nem múlt el azóta sem) hogy túl kemény.

Én olyan vagyok, hogy szeretek az oldalamra fordulni és kissé ráfeküdni a takaróra. Rátenni a térdem. Nahát ez a kavicsossal egyáltalán nem kényelmes. Azt kell csinálni, hogy két takaró kell, az alsót hajtogatja maga alá vagy ahogy akarja az ember, a felső meg a súlyozott. Mivel nehéz, ezért nem igazán mozog el az emberen, alatta lehet a másikkal forgolódni. Így már jó.

Ezzel csak az a baj, hogy aki nem szeret melegben aludni, annak így melege lesz.

Egymagában viszont nem használtam a nehéztakarót, mert egyszer tettem magamra közvetlenül, nekem kényelmetlen volt, nyomott és fáztam is. Ezért aztán a nyári paplan tetejére terítettem, úgy jó volt.

A súlyozott takaró alatt aludni egyáltalán nem rossz, de nem is születik tőle újjá az ember.

Én egyébként is jó alvó vagyok, ez alatt is jól aludtam, nem ébredtem föl szinte soha, nem éreztem túl nagy különbséget. Az biztos, hogy megnyugtató érzés, amikor magára rakja az ember. Amikor rád nehezedik, valahogy könnyebb ellazulni.

Szóval akinek nehezen megy az elalvás, annak én azt gondolom, ez segíthet benne.

Én lefekvés után még sokszor olvasok, írok, laptopozok az ágyban. Ezekben a helyzetekben a nehéztakaró mellettem fekszik, nem rajtam. Csak akkor bújok alá, mikor már oltottam a lámpát.

Az én tapasztalatom szerint hanyatt és oldalt fekve is jó.

Két esetben volt olyan, hogy valahogy nem jól feküdhettem, és reggelre mindkét vállamban izomlázat éreztem. De ez mástól is lehet, például többet volt aznap a kezemben a gyerekem. Ki tudja :)

  • Ajánlom-e a nehéztakarót? Igen, mert nagyon érdekes és jó érzés alatta feküdni.
  • Megváltoztatja-e az életed? Nem tudom, az enyémet nem változtatta meg.
  • Megéri-e? Az biztos, hogy ha van egy kis kézügyességed, magadnak megcsinálod 2000 forintból. Annyiért igen.

Az előzményekről itt találsz mindent összegyűjtve.

Szép álmokat!

  • 2022.02.27

Mit jelent az orosz-ukrán háború a hazai turizmusnak?

A hazai gyógyturizmust is érintheti a szomszédban zajló háború.

  • 2022.02.04

Miért készíts látványtervet, mielőtt megveszed a bútorokat?

Még a népesség elenyésző százalékát kitevő, térlátással és erős vizuális képzelőerővel rendelkező személyeknek is szükségük van pontos tervekre, mielőtt kiderül, az a kád, nem az a kád, és a piros csempe iszonyatosan undorítóan néz ki az egész fürdőben.

  • 2022.01.27

Szemét és aljnövényzet égett Szolnokon

A megyeszékhely hivatásos tűzoltói egy vízsugárral és kéziszerszámokkal, mindössze három perc alatt oltották el a tüzet, mely nem veszélyeztetett semmit és nem okozott anyagi kárt.