Csinálj-e tejszínes csirkét, és miért igen?

Csinálj-e tejszínes csirkét, és miért igen?

Régen ki lehetett kergetni a világból az olyan receptekkel, amiben csirkemell és tejszín szerepelt. Milyen proli már - mondtam. Mióta viszont rendszeresen főzök és kevés az időm, kicsit másként állok hozzá.

Itt az Otthonkán sokat foglalkozunk azzal, hogy megmutassuk: kevés hozzávalóval és rövid idő alatt is el lehet készíteni egy tartalmas és finom ebédet vagy vacsorát. Ezen követelményeknek tökéletesen megfelelnek azok az ételek, amiket én gyűjtőnéven tejszínes csirkének nevezek. Ez ugye nem egy konkrét recept, hanem inkább egy kategória, hiszen attól függően, mi van a hűtőben, igen eltérő eredmények születnek.

Valamelyik délután 30 percem volt, hogy összedobjak valamit vacsorára, a képen látható fogás lett belőle.

 
Ez az egyik legegyszerűbb tejszínes csirke, mert
  • mirelit zöldborsó mindig van a mélyhűtőben,
  • vöröshagyma mindig van a szekrényemben,
  • durum száraztészta mindig van a spejzban,
  • tartós tejszín mindig van otthon.

A csirkemell pedig olyan hús, amit kifilézve és felkockázva jól le lehet fagyasztani és gyorsan ki lehet olvasztani mikróban, nem rontja el az állagát.

Egy kisebb vöröshagymát apróra vágtam, kevés zsíron megdinszteltem, közben megsóztam, majd hozzáadtam a fűszereket: kakukkfű, bazsalikom, lestyán, oregánó. Mikor a fűszerek illata már feltárult, jött bele a csirkemell. Ezt addig készítettem közepes lángon, amíg teljesen fehér lett és helyenként megpirult. Ezután beletettem a zöldborsót fagyosan, pár percig tovább pároltam. Hozzáadtam a tejszínt (21% zsírtartalmút használok), késhegynyi fehér borsot, két gerezd késpengével megroppantott fokhagymát, majd egy kis szerecsendiót reszeltem bele és összeforraltam, majd lezártam és lefedtem. Közben kifőtt a tésztám (Barilla Penne volt most) is, amit simán leszűrtem (öblíteni nem kell).

A tésztának tálalás előtt csak annyit kell állnia, hogy leszáradjon, ez 3-5 percnél ne legyen több, a ragu nyugodtan pihenhet. Én szeretem tálalás előtt, a főzőedényben összekeverni a tésztát a raguval, de ez ízlés dolga. A lényeg, hogy friss legyen. Ezek a fogások felmelegítve már nem túl jók, szükség persze törvényt bonthat időnként.

  • 2024.08.27

BRFK: Csökkent a gyorshajtások száma az Árpád hídon

Az előző akcióhoz képest harmadára csökkent a bemért gyorshajtók száma az Árpád hídon: augusztus 12. és 25. között az átkelőn felállított traffipaxok 64 gyorshajtót mértek be - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a police.hu oldalon.

  • 2022.11.03

4 dolog, aminek a konyhapulton a helye

Néhány dolog a praktikum és a rendmánia metszéspontjában.

  • 2022.04.22

Ha komolyan gondolod és egy szakácskönyvet akarsz: az Ezüst Kanál

Úgy 20 éve vettem a sajátom, a Váncsák mellett ez az egyik olyan szakácskönyvem a közel százdarabos gyűjteményben, amit tényleg használok, most egy barátnőm és szuperolvasónk megvette az angol kiadást, és ennél többet nem is tehetett volna a konyhájáért.